A gyülekezés a szirteken

A csónakút a szirtekhez kevesebb időbe telik, mint az elhatározás, hogy elmenjünk. A sziklák alig emelkednek ki a vízből, sötéten, csúszósan és csöpögve, és rajtuk szürke fókák feküdtek azokban a formákban, amelyeket nehéz állatok vesznek fel, ha végeztek az úszással. Nem csináltak semmit. Pontosan ez a parti pihenő. Egy vagy két hét múlva megérkeznek az évad első kölykei, és a sziklák egészen másképp fognak hangzani.

Polly egy hímet választott a szélén, aki hajlandónak látszott. "Hányan vagytok a családban?", kérdezte, ami olyan kérdés, amely egy panzióban jelent valamit, idekint viszont egyáltalán semmit. A fóka úgy gondolkodott rajta, ahogy egy állat gondolkodik egy számításon, amelyre soha nem volt szüksége. Mindenki ezen a sziklán, ajánlotta végül, és mindenki a következőn.

"Van testvéred?" Szinte biztosan, mondta. Nem volt módja tudni, kik. Orkney évente nagyjából huszonkétezer szürkefóka-kölyköt ad, több mint minden tizedik élő szürke fókát. Egy ezeken a sziklákon született fóka az évet bárhol eltöltheti Shetland és az ír part között, aztán szertartás nélkül újra megjelenik azon a kövön, amelyen született.

Polly hangosan kipróbált egy mondatot. "Ma a családommal szeretnék időt tölteni." Furcsán hangzott egy sziklán, ahol senki sem megy el és senki sem érkezik szándékosan. Így hát kipróbált egy másikat. "Bár messze élünk egymástól, mindig tartjuk a kapcsolatot." Ezen a hím tovább gondolkodott. Ez közelebb van, mondta, ha elfogadod, hogy a kapcsolattartás jelentheti azt is, hogy ugyanabban a hónapban visszatérsz ugyanarra a sziklára, és egyáltalán nem mondasz semmit.