Vacsora, hajnalban elásva

Egy kis, gőzzel körülvett tó közelében Polly nagy fazekak sorát találta mély gödrök mellett, amelyeket a csupasz, megfeketedett földbe ástak. Egy szakács vastag kötényben dolgozott végig a soron, kötéllel eresztve le egy-egy lezárt fazekat minden gödörbe, és Polly egy közeli korlátra telepedett, hogy figyeljen, kíváncsian, mi lehet egyáltalán érdemes arra, hogy egy gödörben főzzék a földben.

Minden fazékban hús, kolbász, káposzta és gyökérzöldségek rétegei voltak, szorosan lezárva, és olyan földbe eresztve, amelyet alulról körülbelül a forrásban lévő víz hőmérsékletére melegítettek. Semmilyen láng nem érinti ezt semmi módon. A hő teljes egészében a völgy alatti vulkánból származik, felfelé emelkedve olyan repedéseken, amelyeket generációkkal ezelőtt ástak ki, és köveket köröket jelöltek meg velük, jóval azelőtt, hogy bárki tudományosan megmérte volna a hőmérsékletet.

A szakács inkább gesztusokkal, mint szavakkal magyarázta el, hogy a fazekakat korán beteszik, és hat vagy hét óráig maradnak elásva, miközben mindenki elmegy megnézni a tavat, a kerteket vagy a falut, és csak akkor tér vissza, amikor eljön az idő, hogy kiássák a vacsorát. Úgy tűnt, ezt akarja mondani: ez a sziget legegyszerűbb étele, amit el lehet kezdeni főzni, és messze a legfurcsább konyha, ahol elkészíteni.

Amikor az első fazekat felhúzták, sűrű felhőben gőz tört fel belőle, és a lassan párolt hús és káposzta illata elterjedt az egész tisztáson. Polly nem maradt magára az étkezésre, de nézte, ahogy a szakács büszkén elviszi, mintha ő, és nem a hegy, végezte volna el az egész munkát.