A falu a vihar alatt

Pollynak fel volt írva egy hely, és fogalma sem volt, hol van. "Meg tudná mondani, hogyan jutok oda?", kérdezte a juhtól a reggelinél. Kövesd a parti utat nyugat felé, mondta a juh, amíg a föld abba nem hagyja, hogy dombokat színleljen. A Skaill-öböl a világos homok hosszú íve, mögötte egy zöld terasszal, és ezen a teraszon fekszik a falu, félig a földbe süppedve, tetői az égre nyitva.

Aznap reggel egy csigaforgató dolgozott a lelőhelyen, és a csigaforgatókat még ilyen időben is hallani. Polly megkérdezte: "Szeretném megismerni ennek a bizonyos műemléknek a történetét." Itt körülbelül ötezer évvel ezelőtt éltek emberek, mondta neki. Ezt a partot Stonehenge előtt és a Nagy Piramis előtt művelték. Aztán a homok átment fölöttük, és körülbelül négyezer évig ott maradt, amíg ezernyolcszázötven telén egy vihar le nem tépte a dűnét.

A szél ennek a felét elvitte, így Polly újra kérte. "Meg tudná ezt ismételni nekem, kérem?" A második változatban benne volt az a részlet, ami számít. Minden házban ugyanaz a berendezés ugyanabban az elrendezésben: tűzhely középen, kőágyak két oldalt, és a hátsó falnál egy kőszekrény, amely az ajtó felé néz. Azért kőből van, mert nem volt fa.

"Meg tudná mondani, hogy a múzeum nyitva van-e holnap?", kérdezte Polly, aki már tudta, hogy visszajön. Állt egy darabig az egyik nyitott ház peremén, és lenézett egy szobába, amely úgy volt berendezve, ahogy bárki berendez egy szobát, a szép dolgokkal ott, ahol egy vendég meglátja őket először.