A kilencven nap gabonája

A kirkwalli kocsmában öt asztal volt és egy tűz, az ajtó pedig egyenesen egy szürke kőből épült utcára nyílt, a tetején a székesegyházzal. Polly a meleghez legközelebbi asztalt választotta, mert egy vízen töltött nap után nincs másik asztal. "Megnézhetem az étlapot?", kérdezte, és olyan lapot kapott, amelyen kevesebb dolog volt, mint várta, és több belőlük helyi.

"Tudna ajánlani egy jó ételt?" A tulajdonos egy szürke gém volt, márpedig ez olyan madár, amely pult mögött állásra készült, és habozás nélkül a bannockot ajánlotta. A bere olyan árpa, amelyet itt évszázadok óta termesztenek, hatsoros gabona, amelyet néha a kilencven nap árpájának hívnak, mert elég gyorsan érik ahhoz, hogy beleférjen egy északi nyárba. Lisztté őrölve lapos, sötét lepényt ad, amelynek annak a földnek az íze van, ahonnan jött.

"Van vegetáriánus lehetőség?", kérdezte Polly, mire a gém megint ugyanarra a sorra mutatott a lapon. Bannock, vaj és crowdie, az a lágy friss sajt, amelyet a gazdaságok mindig is készítettek. Ugyanennek a gabonának van egy második élete a város másik végén, a torony alatti szeszfőzdében, amely ezerhétszázkilencvennyolc óta dolgozik, és a megfelelő reggelen az egész utca meleg maláta szagú.

"Kérhetnénk a számlát?", mondta Polly, amikor a tányér kiürült, és a gém ráérősen hozta, ami bók. Kint a szél leesett arra a szintre, amit a szigetek szélcsendnek tartanak. Polly felment a szürke utcán a székesegyház vörös homokköve mellett, egy kemény éghajlat ízével a szájában.