Abból építették, amijük volt

A Lamb Holm-i kápolna két katonai barakk, egymás után állítva, és ez az első, amit bárki észrevesz, és az utolsó, amire bárki emlékszik. Egy gondnok éppen nyitotta ki, amikor Polly megérkezett, egy sietség nélküli ember egy csomó kulccsal. "Mi a foglalkozása?", kérdezte tőle, mire az ember azt mondta, reggel kinyitja az ajtókat, este bezárja őket, közben pedig újrafesti azt, amit a sós levegő levett.

Bent a barakkok eltűnnek. Olasz hadifoglyokat hoztak ide a negyvenes években, hogy a tengeri gátakon dolgozzanak, és ők kértek egy helyet az imádsághoz. Amit kaptak, az hullámlemez volt. Amit ebből csináltak, az egy festett boltozat, egy kőszentély, egy kovácsoltvas rács és egy festett oltárkép, és egyikük, egy Domenico Chiocchetti nevű festő, vezette a munkát.

"Mire van szüksége ahhoz, hogy befejezze a munkát?" ez az a kérdés, amelyre a tábornak válaszolnia kellett. Cementet kértek, és cementet kaptak. Minden más abból lett, amit a tábor kidobott. A rács hidegen megmunkált vashulladék. A gyertyatartók húskonzerv dobozok. A szentély köve gipszkarton, olyan gondosan festve, hogy közel kell hajolni, mielőtt bevallja, mi is valójában.

A gondnok egy kis kéziszerszámot hagyott az ablakpárkányon. "Meg tudná mutatni, hogyan kell használni ezt a szerszámot?", kérdezte Polly, és az ember megmutatta, a magyarázat pedig elsőre elment mellette. "El tudná ezt még egyszer magyarázni?" Ezt is megtette. Aztán visszament a festékéhez, Polly pedig felnézett egy mennyezetre, amely lapos fém, ívet színlel, és a terem minden üléséből tartja ezt a színlelést.