Nyolc kilométer, amelyen semmi sincs

Az utolsó partszakasz a legelhagyatottabb. Az ország délnyugati csücskénél van egy öböl, Bahía de las Águilas, amely körülbelül nyolc kilométer hosszan húzódik, és semmi nincs mentén felépítve. Nincs szálloda, nincs bár, nincs útnak nevezhető út. Csónakkal érkezel, vagy egy poros ösvényen zötykölődsz be. A mögötte lévő sziklák alacsonyak, fehérek és tele lyukakkal, és a víz olyan tiszta, hogy fentről nézve a csónakok mintha a levegőben lebegnének.

Azért maradt elhagyatott, mert a Jaragua Nemzeti Park területén fekszik, amelyet ezerkilencszáznyolcvanháromban hoztak létre, és amely a Karib-térség legnagyobb védett területe, nagyobbrészt tenger, nem szárazföld. Később a parkot a hegyekkel és a sós tóval egyetlen bioszféra-rezervátummá egyesítették, így az ország ezen egész sarkát, a felhőerdőtől egészen a zátonyig, egy egységként gondozzák.

Tavasztól nyár közepéig bőrhátú teknősök jönnek fel erre a strandra sötétben tojni. Ők a világ legnagyobb teknősei, és a park fészkeinek nagy része itt és a szomszédos strandon található. Reggelre az éjszakai munkából nem marad más, mint két széles nyom, amely felfelé vezet a homokban, és kettő, amely lefelé.

Polly késő délután hazafordul, és visszamászik a hegyeken át, kávéültetvények és banánsorok felett, a Sierra de Bahoruco hűvösebb levegőjébe, ahol szinte minden madár megtalálható, amely ezen a szigeten él és sehol máshol. Mögötte a halászhajók befutnak Barahonába. Az egyik lábában tartja a folyótorkolatból származó halványkék kavicsot, amely a Föld pontosan egyetlen dombjáról származik.