Az út, ahol elfogy a hely

Polly berepül, bal keze felől a hegyekkel, jobb keze felől a tengerrel. Kettejük között alig van hely. Ez a Dominikai Köztársaság délnyugati sarka. A legtöbb látogató sosem jár itt. A nagy szállodák messze vannak, a másik parton. Itt a hegyek lenyúlnak a vízig, és az útnak be kell préselődnie a résbe.

Polly dél felé követi az utat Barahonától. Néhány kilométerenként egy folyó ereszkedik le a hegyekből, és átvágja az utat a tenger felé menet. A folyó vize hideg, mert a felhőerdőből érkezik le. Ahol egy folyó találkozik a tengerrel, ott egy medence van, amelynek alja hűvös, teteje meleg.

Az itteni strandok nem olyanok, mint a többi karibi strand. Szinte egyáltalán nincs homok. A part kavicsokból áll: szürkékből, fehérekből és barnákból, mind simára koptatva és kerekre. A hullámok hangos zörgéssel húzzák vissza őket.

Polly leszáll a köveken, és végigsétál rajtuk, egyik lábával forgatva meg őket. Aztán megáll. Az egyik kavics kék. Végig kék, halvány és fátyolos, mint egy darabka sekély víz, amely megkeményedett.