Room 304 Has a View

It was past eleven when Marcos finally reached the hotel. His flight had landed two hours late and the taxi driver had taken the long way through the city. He set his suitcase down on the lobby floor and looked at the woman behind the desk.

Már elmúlt tizenegy óra, amikor Marcos végre megérkezett a szállodába. A repülőgépe két órás késéssel landolt, és a taxisofőr a városon keresztül a hosszabb úton vitte. Letette a bőröndjét az előtér padlójára, és a pult mögött álló nőre nézett.

"Reservation under Marcos Soto," he said. He had practiced the sentence on the plane. The woman typed for a moment, then made a small face he could not read.

"Foglalás Marcos Soto néven," mondta. A mondatot a repülőn gyakorolta. A nő egy pillanatig gépelt, majd egy kicsit elhúzta a száját, amit Marcos nem tudott értelmezni.

"I am sorry," she said. "Your room is no longer available. We had a problem with the booking system. But we have one room left, on the third floor." She paused. "It has a balcony. Same price."

"Sajnálom," mondta. "A szobája már nem elérhető. Probléma volt a foglalási rendszerrel. De van még egy szobánk, a harmadik emeleten." Megállt egy pillanatra. "Van erkélye. Ugyanaz az ár."

Marcos took the key without arguing. The elevator was older than he was. It groaned as it climbed. When he opened the door of 304 and pushed back the curtains, the city spread out below him — rooftops, lit windows, a small square with a fountain still running.

Marcos vita nélkül elvette a kulcsot. A lift öregebb volt, mint ő. Nyögött, ahogy emelkedett. Amikor kinyitotta a 304-es szoba ajtaját és elhúzta a függönyöket, a város terült el alatta — háztetők, világító ablakok, egy kis tér szökőkúttal, ami még mindig működött.

He stepped onto the balcony in his coat and watched two people share a cigarette by the fountain. The wind was cold. He did not move for a long time.

Kabátban lépett ki az erkélyre, és figyelte, ahogy két ember megoszt egy cigarettát a szökőkút mellett. A szél hideg volt. Sokáig nem mozdult.